|
T. Jósa Miklós: Egy-cipőben Kék sóhaj kreál perzselő grimaszt,
bonyodalmat akaszt ismét a Holdra;
halántékom teraszán lel vigaszt,
énem, mint trófeát, átadtam volna.
Váltogatom biztonság talpait,
bal és jobb érted topog, hívja táncba
bokáid. Néptelen padlón taszít,
elzsibbad kezem is szívszorításba`.
Kacaj fényvázán lazíts, mosolygós
ragyogásod utánozzák csillagok.
Elmédben leltem ily folytonosságot.
Eget luggat minden csókod - világos
karikákat. Édes eső hull onnan -,
azúrkék zuhatag fehér habosan.
Cipőtalpak évjárata lejárt;
horizont felé nyomok szívódtak fel.
Utam állja görbe tuskó, hasáb.
kérge alatt forr egy pohár nyírfatej.
Ablakon átall zajtalan kilép
a lélek, s visszatér, ajtóm se nyitja;
Nyomtalan jön, s nem hagy el semmiképp.
Kint reked bűntudat a jót behívja.
Olykor, ha csókolt, ki szívembe látott.
Legszebb gondolatát sugallta, mint
Édenben a tudás fája szólít.
Egy-cipőben menetelünk hozzátok,
noha énekelni nem is tudok,
néha elégedetten dudorászok.
Atomomlás szeretet alagútján,
kit agyonvág -, kimúl önzése, több
tulajdonrészt követel bűn elmúltán,
énje előtt behúzza a függönyt.
Garantálom e versben, nem számolok
boldog perceket, csak szeretni hagyj -,
visszatartott lélegzettel firkálok
árnyékra fényt, aszfaltra zuhanyt.
Ha elveszítelek, méregmancsok
kaparásznak, nem javul csókod nélkül;
egy perc is elég, s minden elsötétül.
Elpirul csend arcszíne - angyalarcok
hova szaladtok? Tél hideg keze
szerelmes szívbe élet vizét öntené. További új versek:
www.poet.hu/friss.php
|
|
