|
Pődör György: A fakúsz Tágas erdők, erős ágak,
reményt adnak a világnak.
Minden résben élet dobban,
ha a hajnal lángra lobban.
Apró vándor, büszke lélek,
benne él a tiszta ének.
Hegyi fakúsz, remény fénye,
Isten apró, kedves lénye.
Kutat, keres vénebb kérgen,
tolla szinte észrevétlen,
pókot, rovart görbe csőre
megtalálja már elsőre.
Csavarvonal körbe - körbe,
csak fejjel le fürge, pörge,
kapaszkodik fatörzs - bordán,
támaszkodva farok tollán...
Háta színe jelent álcát,
s újra kezdi fürge táncát.
Akár a villám, úgy cikáz,
fürge lába nem is hibáz.
Vékony hangja. ha csilingel,
értő füleket bilincsel,
hegyek és völgyek kedvesek,
kísérőt súgnak fenyvesek.
Zord időben is itt marad.
bár nem szereti a havat,
odúban lel menedéket,
amíg a tél nem ér véget,
Kicsi szemmel néz az égbe,
vár a fénylő napsütésre...
Reméli, a fagy csak álom,
élet hajt majd szürke ágon...
Addig is, ha itt az este,
kis odúját megkeresve.
a szűk résben sem lesz árva,
vigyázni kell családjára. További új versek:
www.poet.hu/friss.php
|
|
