|
Hecz János Sándor: Vízkereszt Oly régen sodródott porhó már a szélben,
hogy ilyet nem látott még nagyon sok gyermek.
Gyermekkoromra én most visszaemlékszem,
szánkómmal ilyenkor rég a havat szeltem.
Havas emlék nélkül egy nemzedék nőtt fel,
műjégen tudtak csak néha korcsolyázni.
Hegyoldalak sokszor csak áztak esőben,
ott síelő embert nem lehetett látni.
Mikor gyermek voltam, nem volt olyan lejtős
utca sem, hol szánkók nem suhantak hóban.
Minden táj olyan volt már karácsony előtt,
mint amit beszórtak jeges porcukorral.
Kétezer-huszonhat január elejét,
úgy érzem, nem fogjuk sokáig feledni.
Az egész országot friss hópelyhek lepték,
szánkózni nem kell már a hegyekbe menni.
Nem hiába törtek rám szép emlékképek,
szememet lehunyva repült velem szánom.
Télnek szépségéről nem kell már mesélnem!
Lépj ki a szabadba, két szemeddel látod. További új versek:
www.poet.hu/friss.php
|
|
