Szia, Drága Bella!
Nagyon örülök az érdeklődésednek, és elnézést kérek
mindenkitől, hogy ilyen sokára válaszolok! Tudjátok, mi a kereskedelemben
dolgozunk, és mivel nagykereskedés vagyunk, a karácsonyi forgalom
nálunk egy kicsivel előbb jelentkezik, emiatt mostanában sokat
dolgozunk.
Én jól vagyok, én is sokszor gondolok a májusi
táborra, pontosabban arra felhőtlen létezésre, amiben ott részünk
volt!
Annyi maradt meg a tábor hatásából, hogy a
csokievést gyakorlatilag elhagytam, az Emcivel a vörösborozgatást kb. az
1/10-ére csökkentettük, valahogy mostanában nem esik jól. Viszont én továbbra is
nagyon sokat eszem, ami, szerencsére, nem látszik meg rajtam. Továbbra is
élvezem az evést, az ízeket.
Annyi változás van az életemben, hogy aktívan
bekapcsolódtam a Szent Korona Értékrend bemutatásába, ami a jövőben felálló és
működő Gondoskodó Magyarország működtető elve. Elkezdtem ismeret-átadó, és
gondolatébresztő előadásokat tartani ebben a témában. Igaz, eddig még csak
kettőt tartottam, de most egy héten belül újra lesz kettő.
Arra jöttem rá, hogy a spirituális tanok valahogy
hiányosak. Csak az emberről szólnak, mint egyénről, de arra egyik általam ismert
sem ad útmutatást, hogy hogyan kell úgy működtetni a társadalmat, az országot,
hogy a feltételek biztosítsák mindenki számára a szabadság megélését! Márpedig
egyénileg sokan érezhetik többé-kevésbé azt, hogy szabadok, de a jelenlegi
társadalmi-gazdasági rendszer ennek ellenére a szabadságnak csak igen részleges
megélését teszi lehetővé, hiszen a legfőbb célja az emberek tudatlanságban és
szolgaságban tartása. Csak akkora szabadságot enged meg, ami még nem sérti a
hatalmat bitorló szűk csoprt érdekeit. Pont ez az oka annak is, hogy
csakis olyan a spirituális témájú könyvek jelenhetnek meg, amik pl. a
Vonzás Törvényének csakis az "egocentrikus" használatára adnak tanácsokat, és ez
az oka annak is, hogy nem találhatók olyan könyvek, amik arról szólnak, hogy
hogyan kell összefogni az embereknek, ha a Földi Mennyországot akarják
megvalósítani, és nincs útmutatás arra, hogy e célból hogyan kell megszervezni
és működtetni a társadalmat.
Pedig valójában van útmutatás erre is, a Szent
Korona Értékrend nem más, mint iránymutatás arra, hogy hogyan kell a
Teremtő akarata szerint múködtetnünk a teremtett világot.
Az első előadásom -ha érdekel valakit- két
részletben itt megtekinthető:
1. rész, amiben a Magyarországon fennálló problémákat vázolom, és
bemutatom, hogy ezek hogyan következtek be, és kiknek az érdekeit
szolgálják:
A mellékletben csatoltam egy írásomat a
"Szabadság"-ról és a "Hatalom"-ról.
Ha közületek bárki össze tud szervezni 25-30
embert, bárhová elmegyek és teljesen ingyen megtartom az előadást, a
legfontosabb célom az, hogy ezek az információk minél előbb minél több emberhez
eljussanak! Ebben kérem a segítségeteket!
Bella!
Ezt a pár sort kifejezetten Hozzád írom,
mint a barárod! Az Elixír Magazinban
olvastam az írásodat arról, hogy rész vettél egy agykontroll-tanfolyamon. Ez
meglepett! Egyrészt azért, mert az életeddel és a dalaiddal annál sokkal
magasabb szintű belső tudásról és élettapasztaltról adtál tanúbizonyságot,
minthogy agykontroll-tanfolyamra lenne szükséged. Ez önmagában egyébként nem
volna gond, csakhogy az írást nem a Te stílusodnak éreztem, hanem sokkal inkább
egy PR-cikknek. Szerintem Bagdi Bellának nem válik előnyére, ha az
"elkereskedelmiesedés" felé vesz irányt, és szüksége sincs rá! Mindenféle
kereskedelmi hálózat FELÜLRŐL TÖRTÉNŐ kezdeményezése, irányítása az egó
világához tartozik és oda köt. Az emberek valódi igényének a kielégítése a
természetes rend szerint alulról, vagyis belülről indul, önszerveződéssel
valósul meg. Minden más módszer a liberális-globalista világrend
kreálmánya, burkolt, vagy kevéssé burkolt igény-, vagy kereslet- manipulálást
jelent a minél nagyobb anyagi haszon megszerzéséért, emiatt szükségszerűen nem a
Szívhez és a Szabadsághoz vezet! (Vagyis ellentétes a Szent Korona
Értékrenddel...) Fontosnak éreztem, hogy ezeket elmondjam a
Barátomnak...
De már nagyon hiányzik egy ÖLELÉS!!! Ebben az évben
csak kétszer valálkoztunk! No, ez ellen valamit tenni kell!
Addig is most képzelj el egy ölelést!!!
(Hé, még nincs vége, legalább egy
perces...)
Mindenki mást is ölelek és puszilok:
Anti