Bevezetés
A madárgyűrűzők kezében évente sok száz, vagy sok ezer madár fordul meg. Ritkán alakul ki "személyes kapcsolat", amikor egy bizonyos egyed egész sorsát ismeri, sőt fejben tartja az ember, de azért van erre is példa. Egy tegnap talált tetem kapcsán felidézek egy ilyen esetet.
Nagyjából 1985-től jártunk ki hattyút gyűrűzni a fertőrákosi Üdülőtelepre. Ennek határozottan volt egy sportértéke, mivel nem hálóval, hanem testi erővel (és ügyességgel) lehetett befogni ezeket a nem kicsi madarakat és egyáltalán nem volt példa nélküli, ha valaki vérző sebeket, kék-zöld foltokat, véraláfutást vagy éppen különböző dudorokat szerzett a birkózás során. Magát a befogást "ráugrásos módszer"-nek neveztük, mivel a madarakat kenyérrel etettük és ha elég közel jött akkor a gyűrűző rávetette magát és leteperte a földre. Ez nem volt könnyű, tized, sőt talán századmásodperceken múlhatott, hogy a rávetődés eredményes vagy nem. Mondanom sem kell, a frissen vizsgázott gyűrűzők tesztoszteronvezérelt agyában ez komoly kalandnak számított és ténylegesen felszabadította az adrenalinfelhőt. A következő lépés az volt, hogy ezt a vadászösztönt ne csak a befogásra, hanem a már gyűrűs madarak leolvasására is átirányítsam és a versenyszellem hamar megjelent ebben is. A strand vízszegélyében sokszor több tucatnyi madár időzött és mivel a turisták szívesen etették őket, a gyűrűzőket/leolvasókat is közel engedték. Az akkor használt alumíniumgyűrűk feliratát nem volt könnyű elolvasni kézi távcsővel, de nem is volt lehetetlen. Sok saját gyűrűzésű madár között cseh és szlovén jelölésű madarak is feltűntek, ez utóbbiak kapitális vadnak számítottak :-)
Akkor már létezett számítógépes adatban (PRORING) a gyűrűzőközpontban, azonban email még nem volt. Az egyre bővebb leolvasási listák mártixnyomtatóval leporellóra írva érkeztek meg egyre vastagabb borítékban, ekkor sikerült először megfektetni az énekesmadarak szórványos visszafogásaira optimalizált rendszert.
Ekkor lényegében Fertőrákoson volt a hazai hattyúgyűrűzés súlypontja. A Szigetközben nem volt gyűrűző és ahogyan most sem könnyű ott madarakat befogni, akkor még nehezebb volt. A Balaton és a Kis-Balaton területén éppen megjelentek a fészkelők és a kisebb telelő csapatok, a Dunától keletre - némi képzavarral - olyan ritka volt, mint a fekete hattyú.
Amikor a lelkesedés keltette köd kicsit már oszladozni kezdett, próbáltunk értelmes kérdéseket rendelni a gyűrűzéshez és a nyilvánvalóan nem fészkelőkből álló vedlő, ivaréretlen madarak könnyebb befogása helyett a fészkelő párokat és azok fiókáit próbáltuk egyre inkább nyakon csípni. Ami nem volt könnyű az akkori módszerekkel. Időközben elterjedt a "csőrös módszer", amit ma is használnak főleg igen bizalmas madaraknál, főként strandokon. Aki nem ismerné itt az történik, hogy a bizalmas viselkedésű madarakat megpróbáljuk rávenni, hogy a falatot a kézből vegye el. Ha ez már megy, akkor azt a csipetnyi kenyeret a mutató és a középső ujj közé fogva csak meg kell várni amíg a hattyú "ráharap" és a hüvelykujjal csak rá kell fogni a felső csőrkávára. Ekkor a madár meglepődik (áll hülyén nézve, mint lufiárus a nyílzáporban) egy kicsit meghúzva a behajlított nyakát a másik karral könnyen átölelhető a madár, bár a vonzalom itt nem szokott kölcsönös lenni. A hurkos módszert nagyon nem kell magyarázni és bár könnyűnek tűnik, nem az. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az hogy elég kevesen alkalmazzák azt eredményesen azóta sem.
Az ezredforduló táján már itt-ott hozzá lehetett jutni színes lábgyűrűhöz, nyakgyűrűhöz de ez csak egy-két madarat jelentett, amit Szinai kollega tett fel kalandozásai során.
Tárgyalás
Visszatérve az Üdülőtelepre, a cölöpházak között is időzött egy-két fiókát vezető pár a 80-as évektől. Inkább csak egy, mert különben a gúnarak összecsaptak. Próbáltuk ezeket a madarakat több-kevesebb sikerrel befogni, de ahogyan a dunántúli hattyúgyülekezés súlypontja a Balatonra tevődött át, szép csendben visszaesett a gyűrűzés is. Ennek másik oka egy generációváltás volt, pontosabban azok a srácok (ma már öszülő hajú férfiak) már mással voltak elfoglalva. A korábban pezsgő fertőrákosi gyűrűzés
először áttevődött Mekszkópusztára, majd a varsázás váltotta fel.
Amikor a Nemzeti Park partnereivel a Madárvárta-Vogelwarte I. Projek-et elindította, sikerült jelentős mennyiségű színes gyűrűt és néhány jeladót vásárolni, amit aztán elkezdtünk madárra pakolni. Ekkor 2013-at írtunk és újra érdekessé vált a faj, de a drága eszközök miatt kezdettől a fészkelők és szaporulatuk befogása és jelölése volt a fő cél. Igaz egy újabb generációs lépcsőnek köszönhetően a lelkesedés lángja soha nem látott mértékben felizzott, így érdemes volt ezt kicsit fellazítani. Megjegyzem mára ismét visszaszorulóban van a bizonytalan származású egyedek gyűrűzése, viszont a fészkelőké egyre hatékonyabb.
Ebben a helyzetben került célkeresztbe egy fiókás pár, amely minden évben a cölöpházak közé vezette a fiókáit. Teljes bizonyossággal persze nem állítható, hogy ez a pár ugyanaz lett volna, mint a később sikeresen meggyűrűzött gúnár és tojó. 2013 nyarán számos sikertelen próbálkozás történt a befogásra, de csak az egyik fiókát sikerült elkapni. Júliusban egy családi nyaralás során este, szinte már sötétben a gúnár tett egy meggondolatlan mozdulatot és ekkor végre sikerült kiemelni a stégre. A bámészkodók szóltak, hogy véres a madár tolla, de hamar kiderült, hogy ez nem az ő vére. A jobb kézfejemen máig látható ennek az incidensnek a nyoma. A keresztségben a "0JK1" feliratú gyűrűt kapta, így aztán a hat fiókás család a későbbiekben jól azonosíthatóvá vált. Ekkor még nem volt kézben a műholdas nyomkövető. A következő évben az egyik készüléket fertői madárra szerettük volna tenni, de sehogy sem sikerült ilyet fogni. Utolsó lehetőségként megpróbáltam a tojót befogni ebből a párból. A szituáció a következő volt: a horgászkikötőnél úszkált a család és egy csónakból próbálkoztam, de a csali már szinte elfogyott és csak az egyik fiókát sikerült elkapni. Ekkor váratlanul rám támadt a gúnár és lényegében beugrott a csónakba. Bár sajgott a hugenotta szívem érte, a nyakgyűrűt le kellett vágni róla és úgy kerülhetett fel a jeladó. Ez augusztus végén volt, egy jó nagy, erős vastag nyakú gúnárról van szó. A madár ugyanott tartózkodott, többször láttam is családjával. Öt héttel később üzentek, hogy a strandon egy betegnek látszó madár bóklászik. Odasiettem és valóban, szerencsétlen módon valami nagyobb falat megakadt a nyelőcsövében (sem előtte, sem utána nem láttunk ilyet). Nem volt nehéz megfogni, legyengült állapotban volt. A jeladót levéve sikerült lemasszírozni a nyelést akadályozó dolgot a begyébe. Egy színes lábgyűrűvel elengedtem, de utólag már bántam, hogy nem tettem rá nyakgyűrűt, mert pár nap alatt teljesen rendbejött. Ez volt a harmadik alkalom amikor a kezeim között volt, de nem az utolsó.
2018 nyarán Győrig Előddel botlottunk bele a családba a Rákos-csatornán. Felcsillant a szemünk, mert ekkor már ötödik éve sem sikerült a tojót meggyűrűzni. Egy horgászállásban kezdtük el etetni a madarakat én a gúnárt foglaltam le és reméltem, hogy Előd elcsípi a tojót. Egyszer csak azt láttam, hogy előd kirohan a nádból hóna alatt a tojóval, mi - a gúnár meg én - meglepődve néztük, de ő kapcsolt először és kiugrott a partra, hogy üldözze Elődöt, lényegében ölelő karjaimba futott. Minden gyűrűzőcucc a kocsiban volt úgyhogy meg voltunk lőve, mert nem maradt szabad kezünk, hogy kiszedjük. Nagy nehezen azért megoldottuk a dolgot. Így esett, hogy a gúnárra ismét nyakgyűrű került, a tojó egy sárga lábgyűrűt kapott.
Azóta eltelt hét év és a pár hűségesen kitartott egymás mellett, mindig együtt láttuk őket (csak persze a tojó lábgyűrűjét körülményesebb volt leolvasni. 2024 januárjában még egyszer kézrekerült, damilba gabalyodva fogták meg, ettől megszabadítva másnap szabadon engedték.
Befejezés
Figyelembe véve a befogástól eltelt időt, az ivarérettséget és azt a valószínűséget, hogy a gyűrűzést megelőzően is fészkelt már néhány éve, körülbelül 20 éves lehetett. A tetemét a napokban találták meg, nem messze a gyűrűzés helyétől. Az építési terület biztonsági őr szerint befagyott Rákos-csatorna mellett az aszfaltúton sétált amikor egy autó elütötte.
Hát ez volt a története, már az égi hínármezőkön úszkál.
p.a.