Kedves
Barátaim!
Láthatjátok, hogy nem vagyok túl aktív Fórum-hozzászóló - az aktivitásomat inkább a fotó oldalon élem ki - de azért néha beleolvasok a 'beszélgetésekbe'...
Íme a véleményem:
Egyszerűen nem értem, hogy egy baráti hobbi-közösség által és 'társadalmi munkában' szervezett egyszerű
JÁTÉKOT már miért is kell(ene) véresen komolyan venni?
Kis (látszólagos) kitérő:
A ma 80 éves apám határozott szándéka volt annak idején, hogy öcsémet és engem, 'megtanít veszíteni'...
Ennek az volt az oka, hogy ő legkisebb gyerekként, látta veszíteni a nála 10-20 évvel idősebb nővéreit a családi társasjátékokban, kártyajátékokban. Ők a vereséget rettenetesen élték meg, dúltak-fúltak, fölborították a bábukat, mérgesen odacsapták az asztalra a lapokat, vagyis a viselkedésükkel elrontották a saját és a játszótársaik örömét...
Kinek jó ez?
Ha a mi otthoni játékunkban valaki veszített, annak bizony magának kellett berajzolnia a rosszpontot, vagy a 'szőrös bunkót' – közben persze egy kicsit(!) szabad volt cukkolni, évődni vele – de a vesztesnek mindezt nevetve 'kellett' tudomásul vennie, mert hiszen ez 'csak' egy
JÁTÉK!
…és jön az újabb forduló, vagy leosztás, majd ott igyekezni fog, hogy jobban sikerüljön, lehetőleg jobb eredményt érjen el, mint az előző játékban!
Ennyi volt a ’tanmese’!
A Panoramio versenyeken néhányszor az élbolyban végeztem – de egyszer szerencsém volt és még a havi versenyt is sikerült megnyernem – ám jó néhány alkalommal (talán nem is olyan rossz képekkel!) csak a lista második felébe kerültem…
Magamban ilyenkor egy kicsit bosszankodtam, hogy ’Zoli! Miért nem választottál egy még jobb képet?’, de mentem tovább, hiszen ez végülis ’csak egy JÁTÉK’, ami azért van, hogy gyakoroljunk, szórakozzunk, kikapcsolódjunk (és tanuljunk!) – vagyis játsszunk!
Görcsösen nem lehet játszani – mert azt már nem játéknak, hanem szenvedésnek hívják!
És a ’mazopisták’ (sic!) kivételével, ki szeret szenvedni? Mivel én sem szeretek, ha valahol nem tetszik a
JÁTÉK vagy a közösség, akkor abban nem veszek részt – hiszen nem kényszerít rá senki!
Aki nem szereti a piros zoknit, csak a sárgát, az ne lépjen be a a ’Piros Zoknisok Társaságába’ – viszont ne is rombolja azt! – hanem keresse meg (vagy alakítsa meg) a ’Sárga Zoknisok Egyesületét’!
A ’Virágozzék száz virág!’ jegyében…
Ettől lesz majd szép tarka a mező – ami viszont nagyszerű fotótéma lesz nekünk!
Szerencsére szép számmal leltem itt barátokra, van kiktől tanulnom – teszem is szorgalmasan, megpróbálom ellesni a sikereik titkát – tehát ez a
JÁTÉK nekem nagyon hasznos, mert tapasztaltam, hogy tényleg a javamra válik.
Résztvevőként jól érzem magam benne!
És kéretik nem elrontani a játékomat!
Bevallom, a szavazási ’összejátszásokat’ sem értem. Nem tudom, egyáltalán vannak-e ilyenek, de ha lennének is, értetlenül kérdezem:
MINEK???
(Apám azt mondta az ilyen ’nagyon nem fontos’ dolgokról: „Ugyan fiam! Nem lőnek vele nyulat!” – vagyis ’nem számít, súlytalan’…)
Nem lehetne elfogadni, esetleg egy laza vállrándítással, ajakbiggyesztéssel konstatálni bizonyos eredményeket és a mienkétől eltérő véleményeket?
Ezeket meghallgatni, adott esetben megszívlelni, majd továbblépni, előre nézni, és inkább a közös pontokat megtalálni?
Senki nem ugyanolyan, mint én – ami nagy szerencse! – de mindenkivel találunk, találhatunk (ha akarunk!) azonos pontot, vagy pontokat. (Ha nagyon sokat találunk, még barátok is lehetünk!)
Nem értem, miért is fordítanánk energiát egymás bosszantására, hangulatának elrontására?
Hála a szavazógépnek, az – amúgy meglévő – baráti érzelmeimet ki tudom zárni. Használatával tényleg a – szerintem – legjobb képekre szavazhatok.
Ami pokolian nehéz, mert mindenki(!) nagyon sokat fejlődött az utóbbi 1-2 évben! És abból a sok-sok kitűnő képből kell kiválasztanom azt a néhányat, amikor 3-4-szer annyit is tudnék, hiszen hajszálnyi, vagy még annyi sem köztük a különbség…
Amikor készen vagyok a fotók kiválasztásával, akkor viszont már borzasztóan kíváncsi vagyok, hogy kik az alkotók és határtalan az örömöm, ha a legközelebbi barátaim képei is köztük vannak – akár hónapról-hónapra is – mert megérdemlik!
(És egyáltalán nem a barátság okán – de nem lehet, hogy a szellemi, gondolati, látásmódbeli hasonlóságunk sodort minket közelebb egymáshoz?!)
Itt a Fórumon a jobbító szándékú hozzászólásokat elismerem, tisztelem – még ha mindegyikkel nem is értek egyet – de a bomlasztókat, az összeesküvés-elméleteket gyártó vagdalkozókat határozottan elítélem!
Ez az a – nem is olyan keskeny – sáv, amiről nem szabad letérnünk!
Bízom benne, hogy a túlnyomó többségünk egyetért ezzel!
Békességet és jó fényeket kívánok minden
’piros zoknis’ fotóstársamnak!
’SAZ BP’