Eredményes Élet Találkozó - Schlingloff Sándor: Szellemi háború 5 - A kísértés természete - Eféz 82.

[Biblia Szól Üzenetek]

Eddig azzal foglalkoztunk leginkább, hogy megismerjük Lucifer történetét, az eredetét és a motivációit. Egyszerűen azért, hogy értsük, mi lehet a mindennapi tapasztalataink mögött.

Amikor szellemi hadviselésről beszélünk, akkor valami olyasmiről van szó, ami csendben történik, amit nehéz felfedezni, amit nehéz észrevenni és nehéz helyesen értelmezni. Ebben segít rengeteget, ha értjük, hogy hogyan gondolkozik az ellenség, ki ő, mi a célja, hova akar eljutni, és ennek a fényében érthetjük meg, hogy vajon milyen eszközöket választ, és vajon mi az, ami megfelel neki, hogy ezt a célt elérje.

Mielőtt Efézusi levéllel továbbmennénk, szeretnénk megnézni néhány további olyan Írásrészt, ahol a Biblia foglalkozik Sátánnal, és az ő tevékenységével. Ebből is gazdagítani szeretnénk egyelőre ezt a képet, hogy ő kicsoda, mit csinál, és hogyan néz ki a tevékenysége. Lehet, hogy miközben ezeket a részeket nézzük, lesznek nagyon konkrét gyakorlati felismeréseink. Ha nem, akkor ahogy mindezeknek a verseknek, mindezeknek az Írásrészeknek a fényében visszatérünk Efézusi levélhez, ott fogjuk levonni a végső következtetéseket. Az igazi szellemi hadviselés és szellemi háború szabályai, törvényei és rendszere ott fog összeállni.

Úgyhogy Mát 4:1-től nézzük meg! Ez Jézus megkísértése. Mi a kísértés? Mi a természete? Ez hogyan történik?

Jézus megkeresztelkedett, ezzel betöltött egy ószövetségi próféciát. Ez Keresztelő János által történt, és víz alá merítést jelent, amely a mai napig is képe az újjászületésnek, a megtérésnek. A víz alá merítés azt jelenti, hogy Krisztussal együtt meghaltunk, eltemettettünk, és amikor a vízből feljövünk, az új életben feltámadunk. Jelképezi azt a radikális változást, amit a megtérés jelent, hogy valaki új felismerésre jut az életével kapcsolatban.

Az új felismerés az, hogy eddig Isten ellensége voltam, és Istentől elmentem, most felismertem az Isten által adott utat Őhozzá. Jézus ezt mondja: Én vagyok az út, az igazság, az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis Én általam, Ján 14:6. Ezt eddig nem így gondoltam – metanoia a görög szó, azt jelenti: új felismerés –, felismerem, hogy Jézus Krisztus a Megváltó, Ő az út. Ján 3:16 aki hisz Őbenne, annak örök élete van és el nem veszik. Gyakorlatilag, ahogy ezt megteszem, örök életem van.

Természetfeletti módon az ember eggyé lesz Krisztussal a halálában, eltemettetésében és a feltámadásában. Ő Magára veszi a mi bűneinket, ez az egyik tulajdonítás. A másik az, hogy Ő nekünk tulajdonítja az igazságosságát. Innentől mennyei állampolgár vagy olyan jogokkal, mint Maga Jézus Krisztus. Örökös, csak még kiskorú. Gyerek, némi nevelésre, némi tanulásra van szüksége.

Valami szenzációsan jó dolog történik. Jézus éppen mintát ad arról nekünk, embereknek, hogy hogyan kell megmenekülni. Ez volt a szolgálatának az első nyilvános lépése, és elvileg minden rendben van. Megtértél, örök életed van, és ez visszacsinálhatatlan. A legjobb dolog történt.

Rögtön ezt követően

 Mát 4:1 elvitte Jézust a Szellem a pusztába, hogy megkísértse az ördög.

Az első felismerés az, hogy a kísértés – ami valójában kihívást, megpróbálást jelent, valójában kísérletet jelent annak az elpusztítására, ami épp létrejött –, ez a dolog célja Istennek. Ő akarja, hogy ez megtörténjen. Ez merész, igaz? Miért akarna ilyet? Azért, mert ami nem pusztít el, az megerősít.

Kicsit egyszerűsítek. Hoztál egy jó döntést, milyen mély az a döntés?

-          Van Isten, Jézus a Megváltó, csináltam már ennél nagyobb hülyeséget is, megtértem. Jól van, na, megtértem!

-          Ennél azért picit többet szeretnék. Ez jó, ez él. Megvan, gól, de mire végeztem veled, szeretném, ha ez teljes mélységében, szélességében, hosszúságában megélt valóság lenne, amely olyan mélyen áthat, hogy nem valami, ami tőled független, amit tudsz, hanem az, ami te vagy.

Isten azt akarja, hogy a hit, a meggyőződések teljes rendszere alakuljon ki benned, nem mint valami dolog, ami rád ragadt, ami része az életednek, hanem ami te magad vagy. Ezt az elmélet szintjéről át kell vinni a gyakorlat szintjére. A megpróbálás, a kísértés egy csodálatos  módszer ehhez.

Nem ezt csinálják a sportolók? Minden egyes edzés egy kísértés. Megyek, megyek, hogy megkísértsem fizikailag a testem. Nem tudom, hogy ez jó példa-e, de valami ilyesmi az eredmény. Az elmélyülés, a megerősödés, a letisztulás az eredménye.

-          Jézus Isten?

-          Igen.

-          Biztos? Jézus ember volt. Megszületett. Aztán kivégezték és meghalt. Isten nagyobb ennél! Isten nem fog lealacsonyodni. Isten természetfeletti. Gondold ezt át! Jézus Isten? Nem, ezt csak megtanították neked.  A vallásod előírja, hogy ezt kell mondani. Gondold már át rendesen!

Érted? A kísértés elmélyít, a kísértés kihívja a tudásodat és azt mondja: „Tényleg tudod? Tudod, hogy tudod?” Sokszor az a válasz: „Igen. Tényleg tudom! Tényleg tudom, hogy tudom. Menj a bánatba! Ne kísérts engem, mert hülyeséget beszélsz.” Ez volt a cél. Az, hogy te megerősödj abban, amit hiszel, amit igaznak vélsz. Néha az derül ki: „Nem vagyok benne biztos. Lehet, hogy még tanulnom kell erről.” Akkor tanulj róla, és juss el oda, hogy olyan meggyőződésed van, ami érinthetetlen.

Isten nem azt szeretné, hogy eminens diákok legyünk, akik megtanulták a leckét, ötösre vizsgáznak, de aztán ahogy kimennek az iskolából, élik a saját életüket és az egésznek nincs semmi köze önmagukhoz. Azt akarja, hogy önjáróak legyünk, hogy integritással éljünk; hogy az, ami a miénk, az ne azért legyen a miénk, mert a vallásunk előírja, hanem mert hallottuk, mert megvizsgáltuk, mert igaznak hittük, mert komolyan átgondoltuk, mert a lényük részévé vált. Nem azért, mert kell, hanem azért, mert igaz. Ilyen módon valódi lesz.

Egy belülről kifelé jövő átalakulás. Ehhez vagy nagyon sok időt kell adni valaminek – sokat foglalkozol ezzel, nagyon mélyen átgondolod, és így a részeddé válik –, vagy ki kell hívni. Ütköztetni kell egy ellenállással, ütköztetni kell az élet valóságával, ahol ennek az ütközésnek a közepette, a kihívás közepette válik mélyebbé, magasabbá, hosszabbá és szélesebbé. Úgyhogy a Szellem kivitte Jézust a pusztába, hogy megkísértse az ördög.

Mát 4:2 Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.

Ez nagyon érdekes gondolat. (Szabó Anti beszélt nekem erről.) A végül szó zavarba ejtő. Böjt negyven nap és negyven éjjel. Nem tudom, hogy evett-e valamit ez idő alatt, vagy semmit sem.

A böjt azt jelenti, hogy megvonok valamit magamtól azért, hogy a megvonással való szembesülés mindenegyes pillanatában emlékezzek rá, hogy ezt miért tettem. Például imádkozni akarok valami felől, ezért böjtölök, és mindig, amikor rájövök, hogy éhes vagyok: „Miért vagyok éhes? Nem ehetek, mert böjtölök.  Miért is böjtölök? Mert imádkozni akarok valamiért. Na, akkor imádkozom azért most is.” Egyrészt komolyságot fejez ki az ima tárgyában, másrészt egy nagyon gyakorlatias emlékeztető.

Lehet úgy böjtölni, hogy semmit nem eszem, és lehet úgy is, hogy ebédet nem eszem. Nem tudom Jézus melyiket csinálta negyven napon keresztül, de itt nagyon érdekes dolgot ír: végül megéhezett. Ez azt jelenti, hogy az elején nem volt éhes? Nem tudom pontosan mit jelent, de kicsit később írja, pont a kísértés közepette:

Mát 4:4 Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.

Ez nagyon mély gondolat. Ha valami van, ami elsőbbséget kellene, hogy élvezzen az életemben, ha valami van, amit soha nem fogok megbánni, és ha valami van, aminek az elmulasztásával terhelhető leszek, akkor ez az, hogy nem éltem Isten minden Igéjével. Mert az az, amivel jóllakom.

Vegyük ezt picit asszociatívan. Jól lakni mit jelent? Megkapni azt, amire szükségem van. Megkapni azt, ami az élethez kell. Ezt most tágítsuk ki: ebben benne lehetnek a társadalmi céljaink, az álmaink, a vágyaink, minden. Az, hogy valamivé válni akarunk, hogy sikeresek akarunk lenni, be akarjuk tölteni azt, amit csak jelenthet élni, hogy amikor később visszanézünk, akkor azt mondhassuk: semmiről nem maradtam le, amiről nem volt szabad lemaradni.

Hogyan történik ez meg? Isten minden Igéjével. Azzal táplálkozom, a legbölcsebb útmutatást, a legbölcsebb definíciót, a legmélyebb megértést szerzem meg az életről, és aszerint kezdek el élni. Ez jelenthet többet is. Nem csak tudást jelent, nem csak egy jó térképet, amit ha követtem, működött, hanem erőt és hatalmat, kapcsolatot jelent Istennel. Nem csak azt jelenti, hogy van egy jó térképem, hanem hogy megkaptam a legjobb járműveket, megkaptam a legjobb erőforrásokat, megkaptam a legjobb kíséretet. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy az életet optimális, ideális módon élem. Nem csak kenyérrel él az ember.

Negyven nap böjtölés, és a végén megéhezett. A fizikai szervezet egy ponton feladja. Isten Igéje sose mondja, hogy irracionális életet élj. Isten azt mondja: „Én raktam köréd a valóságot, én szabtam meg a törvényeit, persze, hogy abban akarok neked érvényesülést adni. Amikor Engem követsz, akkor összhangba kerülsz azzal a környezettel, amit Én raktam köréd. Az ostoba vallások élnek elrugaszkodottan. Én egy valós, egy realista, egy két lábbal a földön, de mégis természetfeletti életet fogok adni neked.”

Keresd először Isten országát és igazságát, és minden egyéb a helyére kerül, minden egyéb ráadásban megadatik, Mát 6:33. Minden egyéb a te saját két kezeddel próbáltál harcolni, próbáltál küzdeni érte, de túl nagynak bizonyult, túl sok olyan tényező volt, amit nem tudtál befolyásolni, az ráadásban a tiéd.

Negyven nap a pusztában, és a végén megéhezett. Hogyhogy csak a végén? Én három napot nem bírnék ki a pusztában. Ez nem asszociatív, a negyven nap a pusztában. „Ez biztos valami jelkép!” Negyven nap, az több mint egy hónap. Menj ki az erdőbe, és tölts ott két-három napot! Megvonta Magától a közösséget, megvont Magától olyat, ami az élethez a természeti elképzelésünk szerint nélkülözhetetlen, és mégsem szenvedett hiányt, mert arra az összetevőre koncentrált, amely mindannyiunk életében nélkülözhetetlen, mégpedig Istenre.

Végül megéhezett. Ekkor ment Hozzá a kísértő. Ez teljesen normális. A kísértés mindig összefügg a természeti gyengeségünkkel, és a kísértének mindig van egy fogadórésze bennünk, és ezt úgy hívják, hogy régi bűnös természet. Ez egy újszövetségi tan. Arról szól, hogy mi közben a hit, a megtérés pillanatában megszületik egy új ember, a régi nem tűnik el.

A régi az emlékeivel, a szokásaival, a céljaival, a motivációival még mindig létezik, és mi választhatunk pillanatról pillanatra, hogy a réginek a rendszerével élünk vagy az újéval. A régi nagyon is hasonlóan gondolkozik, mint maga a kísértő. A régi abszolút társa az ördögnek, és együtt gondolkodik vele. Nem feltétlenül gonosz olyan értelemben, ahogy azt néha naivan lerajzoljuk, hogy mindenképpen ártani akar.

Lehet, hogy a régi természeted nem akar ártani, a régi természeted nagyon jól nevelt, intellektuális jóembernek a természete. Semmiféle leegyszerűsített gonoszság nincs benne, de van benne egy Istentől való függetlenség, ami a gonosz lényege. Ő a maga logikájában nagyon is kísérthető. Neki azt tudod mondani: „Ne viccelj már! Jézus Isten? Megszületett. Csak nem képzeled? Te elhiszed ezt a szűztől való születést?” Ő azt mondja: ez tényleg necces. A régi ember vevő erre.

Amikor gyengék vagyunk, amikor sebezhetőek vagyunk, amikor vagy a fizikai, vagy a lelki körülmények miatt a választási készségünk a régi és az új között meggyengül, akkor jön a kísértés. Mert amikor Istennel vagy, amikor bízol Benne, amikor úgymond szellemben jársz, akkor nagyon nehéz kísérteni, nagyon erős vagy, lepattan rólad minden.

Mit jelent szellemben járni, mit jelent az új emberben élni, szelleminek lenni? Ezek szinonim fogalmak. Kétállású kapcsoló: régi ember – ó ember. Egyik állás: testi vagyok, kísérhető vagyok; másik állás: szellemben járok, be vagyok töltve, bízok.

Valójában olyankor semmi más nem történik, minthogy van egy igazi összpontosítás Istenre, van egy bizalom, van néhány vers, ami a fejemben van és a vonatkoztatási rendszerem Ő. Egyszerűen tudatában vagyok annak, hogy van Isten, Aki szeret engem és bízhatok Benne, és hogy a valóság több annál, mint amit a régi ismer. Ha Isten velem van, akkor kicsoda lehet ellenem? Az igazi valóságban élek, egy igazi kapcsolaton keresztül Krisztussal.

Ebben az állapotban nagyon nehéz kísérteni. Világosság van körülötted. Azt kérdezik: Jézus Isten? „Igen, és kérlek, állj odébb, nincs erre időm!” Abban a pillanatban a teológiája a dolognak három verssel összeáll a fejedben, és az egész megkérdőjelezhetetlen, pontosan érted a kísértés lényegét, a gyökerét, és az egész nevetséges. Mint amikor a kisfiú odamegy az apjához háromévesen, és azt kérdezi: te nem vagy kislány? „Kicsit zavarba jöttem, kimegyek a WC-be, leellenőrzöm.” Nem! Az egész ilyen: „Hagyjál már! Miért kérdezed?”

Amikor negyven napja nem ettem és megéheztem, amikor a figyelem ellankad, amikor a gondolataim rákapaszkodnak valamire, ami nincs – „Isten velem van, de most nincs, most éhes vagyok, most valami nincs” –, akkor sebezhető vagyok, és akkor jön a kísértés. Mit csinál a kísértés? Ártani akar.

Nyílván ártani akar. Az ördög ellenség. Utálja Istent, és garantáltan utál téged. Ártani akar! Úgyhogy, mit vársz? Ártó gondolatokat. Bántást vársz. Odajön és megrugdos. Odajön és megszédít. Odajön, és gyakorlatilag nyíltan megtámadja Istent, nyíltan megtámadja a hitedet. Jön az ördög kísérteni, de a következő mondatok egyáltalán nem így néznek ki:

Mát 4:3 "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré."

Ez volt az első beszólása az ördögnek. Az első egy kihívás, ami összefüggésben van Jézus elhívásával. „Te vagy Isten Fia, nem? Te vagy ennek a világnak a megmentője, nem? Nem akarsz ezért kiállni? Nem akarod felemelni a fejed, és azt mondani: igen, Én vagyok? Ez az üzenet. Az emberiség fel kell, hogy ismerje, hogy Te vagy a Messiás!” Az ördög majdnem úgy szólal meg, mint egy pártfogó.

Persze, benne van a kihívás. „Tudom, hogy Te vagy Isten Fia, de azért ezt meg lehet kérdőjelezni. Tudom, hogy az vagy, Aki Isten kegyelméből vagy, de tényleg? Ezt a többiek is látják? Tényleg úgy van?” – és itt egy kihívás. Nem feltétlenül mutat rossz irányba. Rossz irányba mutat? „Aztán milyen aranyos! Tudja, hogy éhes szegény.” Az ördög úgy jelenik meg, mint az, aki most kenyeret hoz.

Lehet-e valami nagyon értékes az életedben, ami megkérdőjelezhető? Például az, hogy az Urat kezdted követni, jársz Eredményes Élet Találkozóra, hallgatod az EÉT-eket. Éhesek vagyunk mindannyian.  A mai világban minden nap százszor és ezerszer elmondják nekünk, hogy mi mindenünk nincsen. Minden erről szól.

Fogyasztói társadalomban élünk, ahol egy dologra megtanítottak minket, hogy ne legyünk elégedettek azzal, ami van. Ne legyünk hálásak azért, ami körülvesz minket.  A modern ember egy olyan, mesterségesen generált szomjúságban él, amely tönkreteszi az életét. Hogyne lennénk éhesek! Abszolút éhesek vagyunk.  A kísértés hogy hangozna most? „Ha Isten tényleg szeret téged, miért nem fizeti ki a számláidat? Ha Isten tényleg veled van, mondd Neki, hogy fizesse ki a számláidat.”

„Ha tényleg Te vagy Isten Fia, akkor egyél! Ha Isten tényleg szeret Téged, akkor miért nem ad Neked enni? Akkor mondd, hogy változzanak ezek a kövek kenyérré!” Jézus szintjén ez volt a megfelelő kísértés, a mi szintünkön – ezt sokszor kérdezzük magunktól – „Isten miért nem segít a helyzetünkön? Nem látja, hogy miben vagyunk? Nem látja? Nem törődik vele?” Hallottad már ezt? Ismerős ez valahonnan? „Segítő szándékkal megfogom a válladat és beszélgetek veled kicsit.”

És mi Jézus válasza? Az a válasza, amiről eddig beszéltünk. Ámulatos. Ezzel kezdtük:

Mát 4:4 Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik."

Jézus ezt mondja? „Ó ezek, világi dolgok. Mi szellemi emberek nem eszünk egyáltalán.” Nem ezt mondja. Fontossági sorrendet állít föl, és nagyon tisztává teszi az aránykülönbséget. „Nem csak kenyérrel él az ember – ezt mondja negyven nap böjtölés után –, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik.”

Valójában ezt mondja: „Figyelj, ördög! Ha te menedzseled az életemet, ha te adsz nekem tanácsot, ha a te utadat követem, akkor lehet, hogy nyerek. Tudom, hogy adnál Nekem, lehet, hogy megáldanál, lehet, hogy rendbe hoznál, lehet, hogy felemelnél, de amit adnál, semmi más nem lenne, mint az, amit a csaló ad, amikor üveggyöngyökkel fizet az aranykincsért.” Ezt csinálták az Amerika meghódítói. Elvitték az indiánoknak, a bennszülötteknek a bóvlit, és kicsalták tőlük az igazi értéket.

Nem lenne semmi más, mint a legfontosabbnak az elrablása valami kevésbé lényegesért. Ez a lényeg. Az ördög tudja, mi a lényeg. „Felőlem legyél vallásos, felőlem csinálj jó dolgokat, felőlem legyél gazdag, felőlem szenvedj, kit érdekel? A lényeg, hogy ne élj Isten minden Igéjével. A lényeg az, hogy ne találd meg Jézus Krisztust.” A lényeg az, hogy ne a lényeget csináld az életedben, és azon kívül csinálhatsz bármi mást.

Az e felé vezető út nem úgy kezdődik, és nem úgy jön, hogy mindent lerombolunk, hogy mindent megtámadunk, hanem úgy jön, és úgy kezdődik, hogy picit mozdítunk rajta. „Ha Isten szeret téged, miért nem fizeti ki a számlát? Ha Isten szeret téged, miért nem hozza rendbe a feszültséget, ami a férjeddel / feleségeddel van? Ha Isten szeret téged, miért nem …? Miért nem?” Kísértés.

Isten azt mondja: de, igen. „Felnőtt korra, érettségre akarlak vinni. És Isten minden Igéjével kell élned. Ha megengedem, hogy valami másban állapodj meg, ha megengedem, hogy az életed központja ennél kevesebb legyen, akkor Én leszek a kifosztód, Én leszek a megrablód. Ha megengedem, hogy célba érj e nélkül, akkor megfosztottalak attól, ami örökkön-örökké a tied lehetett volna.” – ezt mondja Jézus.

„Hogyne tudnám, hogy kell enned?” Egy másik rész erről beszél: „…a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek”; Mát 6:32-33.

Mát 4:5-6 Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe."

Itt az ördög stílust váltott, elkezdte a Bibliát idézni. Fölvette a „kis papi ruháját, ájtatos hangot öltött föl” és: meg van írva. Ez a következő kihívás, hogy az Írás kiragadva a szövegkörnyezetéből, az Írás kiragadva a végső összefüggésrendszeréből, könnyedén kiforgatható. Amikor eltérünk az eredetitől, akkor az részben emiatt van.

Mát 4:7 Jézus ezt mondta neki: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!"

Írásra Írással válaszolt. Ez nagyon érdekes dolog. Istent kísérteni mit jelent ebben a képletben? Azt jelenti, hogy olyan helyzetbe hozni Istent, ahol rákényszerül arra, hogy a szabad akarata, a saját terve ellenére tegyen valamit. „mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” Úgyhogy ha Jézus felment volna a templom tetejére és leveti Magát, akkor ezzel kényszerítette volna Istent, hogy mentse meg, különben Isten hűtlen lett volna az Igéjéhez.

Ha ez az apró betűs rész nem lenne, amit Jézus idézett, akkor igazából mi irányítanánk Istent, nem? Akkor csak rá kéne jönnünk arra, hogy mi mindent ígért, és azt csak megfelelő, manipulatív összefüggésekkel gyakorlatilag arra használhatnánk, hogy irányítsuk az Urat. De nem! Azt mondja: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!"

Azt gondolom, hogy ezért fontos nem magányos keresztényként élni. A magányos kereszténynek sokkal nagyobb a kísértése, sokkal nagyobb a kockázata arra, hogy Írásrészeket félreértsen, hogy az egésztől elvonatkoztatva értelmezzen valamit. Közösségben, amikor van egy lelkipásztor, amikor vannak tanítók, akkor az ő tudásuk, az ő bölcsességük a nagy képet mindig felemeli. Akkor az ő közösség-megértésének a fényében az én egy versre, egy Írásrészre vonatkozó értelmezésem ellenőrizhető és korrigálható.

Emlékszem, egyszer találkoztam egy hölggyel, aki ilyen magányos keresztény. Ezzel kezdte, hogy ő nem jár gyülekezetbe, volt egyszer, nem tetszett neki, veszélyesnek tartotta, de szereti az Urat, olvassa a Bibliát. Ez teológiai beszélgetés volt. Szeretett volna megbeszélni velem néhány dolgot.

Egyrészt csodálatos asszony volt, aki tényleg szerette az Urat, de a másik oldalról egészen zavarba ejtő bibliamagyarázatai voltak bizonyos részeken. Látszott, hogy hol ment el a gondolkodása egy irányba, és az a tévedés hogyan vált egy láncolattá, ami aztán viszonylag nagy eretnekségeket tett a hitének részévé. Ez egyszerűen veszélyes.

Szükségünk van rá, hogy az egészet egybe lássuk. Mert mindig ki tudunk emelni egy részt, és azt tudjuk mondani: meg van írva; de annak az értelmezése nem szakítható el a teljes kijelentéstől. A teljes kijelentésnek a fényében a helyére kerül. Ez történik ebben a kísértésben.

Innen fogjuk folytatni. A szellemi háborúval kapcsolatos részünk hosszabb rész lesz, de azt gondolom, hogy nagyon izgalmas és nagyon hasznos.