*1Sám 1:27-28*  Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet,
amelyet tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az
Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz.

Amikor arra gondolunk, hogy Isten mit csinál az életünkben, akkor az nagyon
különleges dolog, mert Isten annyi mindent ad nekünk igazán. Úgy is
mondhatnánk: rengeteg dologgal megajándékoz minket Krisztusban. Ez
olyasvalami, amit nem látunk egyből. Amikor valaki megtér, akkor az nem
egyértelmű, hogy mit is jelent, de idővel egyre inkább látjuk, hogy Isten
mennyi mindent adott nekünk.

Isten adott nekünk új szellemet - 1Kor2 -, adott nekünk új elmét, Róm 12.
Adott nekünk új szívet, új célt, új irányt. Amikor Krisztushoz jöttünk,
akkor rengeteg ajándékot kaptunk. Van is listánk 95 dologról, amit kaptunk,
amikor újjászülettünk. Ezekről sokat tanulunk közben, növekszünk ebben, és
megértjük ezeket.

Egy értelemben azt mondhatnánk - Eféz 1:6 -, hogy az Ő kegyelmével
ajándékozott meg minket a Szerelmesben, Jézus Krisztusban. Ő
megajándékozott minket ezzel. Amit kaptunk, az nagyon gazdag az életünkben,
és nagyon élvezzük igazából. Sok mindent kaptunk, olyanokat akár, amiket
nem is soroltam fel.

Mire kaptuk ezeket? Több haszna is van a dolognak. Amikor egy gyerek kap
valamit a szüleitől - például karácsonyra -, akkor remélhetőleg azt látja
abból, hogy a szülei szeretik őt. Feltéve, hogy az nem zokni és alsónadrág,
mert ezek azok az ajándékok, amiket a szülők szeretnek, a gyerekek nem
annyira. :-) Van viszont más céljuk is azoknak.

2Móz-ben amikor Isten kiviszi Izrael fiait Egyiptomból, akkor azt mondja:

*2Móz 3:22*  Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza
lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok
azokat fiaitokra és leányaitokra, s így fosszátok ki Egyiptomot.

Érdekes ez a vers, mert azt mondja: így fosszátok ki Egyiptomot; és akkor
úgy tűnik, hogy ez valami svindli. Ugyanakkor, ha belegondolsz ebbe,
négyszáz éven át ingyen dolgoztak, úgyhogy Isten most adta oda nekik a
négyszáz évi bérüket visszamenőleg. Nem üres kézzel mentek el a rabságuk
házából, ami egyébként különleges dolog.

Ha jól emlékszem a történetre, egy orosz cár kérdezte egy hívőtől: "Miért
kéne nekem hinnem a Bibliában? Mondj egy dolgot!" A hívő gondolkodott
kicsit, és nagyon egyszerűen azt mondta: a zsidók; és igaza volt. Ilyen
nincs, hogy egy nép rabszolga, aztán kimennek onnan. El is engedik őket, és
nem csak kimennek onnan, hanem ráadásul gazdagon mennek el. Sok mindent
visznek magukkal.

Elvihették magukkal Egyiptom kincseit. Elvihették magukkal mindazt, amit
nekik sem akartak adni, de Isten úgy rendezte el, hogy ők megkapják ezt és
vihessék magukkal. Aztán vitték ezt a gazdagságot magukkal. Mire való volt
ez? Isten hagyta, hogy ez náluk legyen egy darabig, de 2Móz 35-ben azt
olvassuk, hogy volt ennek egy nagyon gyakorlati célja.

*2Móz 35:4-5* És szóla Mózes az Izrael fiai egész gyülekezetének, mondván:
Ez az, amit az Úr parancsolt, mondván:  Szedjetek magatok közt ajándékot az
Úrnak, mind, akinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot az Úrnak,
aranyat, és ezüstöt, és rezet.

És fonalat, és bőröket, és olajat, és aromákat, és ékköveket; mindenféle
gazdagságot, 2Móz 35:6-9. Ez érdekes. Egyiptom kincseinek célja volt: a
mesteremberek, akik készítették Isten házát, azok felhasználják a Szent
Hajlék építésére. Az volt a célja, hogy ezeket használják később Isten
dicséretére. Ez érdekes gondolat.

Erre gondoltam Annával kapcsolatban is. Ő kért gyermeket az Úrtól, meddő
volt, nem lehetett gyermeke, imádkozott érte. Kérte azt a gyereket, és
sírt, és könyörgött, és bízott Istenben. Kérte Őtőle. Aztán megkapta. Aztán
fogta azt a gyermeket, visszavitte és azt mondta: "Ez a gyermek az Úré, az
Úrnak fog szolgálni. Ő ajándékba van nekem, az én fiam, én szeretem őt, de
ő az Úré." Ez nagyon tetszik nekem, ahogy csinálta.

Mert nem úgy csinálta, hogy megszülte és aztán azt mondta: látni sem
akarom, mert úgysem az enyém, úgyhogy vigyétek. Nem úgy volt, hogy
megszületett a gyerek és nagyon hamar átadta. Nem, hanem szoptatta, amíg
lehetett. A gyermek még kicsi volt, nevelte, megszerette, törődött vele,
kötődött hozzá, és aztán odaadta az Úrnak, amikor az a gyermek drága volt.
Erre gondoltam, hogy ez annyira különleges.

Anna nem olyasvalamit adott, ami neki értéktelen volt. Nem védte magát
ilyen módon, hogy azt mondta volna: az Úr ezt csak kölcsönbe adta nekem, ez
nem is az én gyerekem. Hajlandó volt megszeretni azt a gyereket, aztán a
szeretetével együtt odavinni Istennek és azt mondani: rendben, Uram, akkor
ő Téged fog szolgálni, ő a Tiéd lesz. Valami nagyon drágát adott.

Ez annyira tetszik nekem, mert néha úgy gondolkodunk: Uram, kérj tőlem
bármit, ami mellékes nekem, és én azt Neked adom. Nem így mondjuk, hanem
azt mondja Isten: "Elengednéd ezt a dolgot? Azt a véleményt magadról? Azt a
haragot a másik felé? Azt a korlátot, amiről mindig úgy érezted, hogy
biztonságot ad neked? Megtennéd, hogy átléped Velem?"

Isten vezet minket és kihív minket. Azt mondom: "Ó, Uram, nem lehetne, hogy
valami mellékeset kérj tőlem? Azt nem tudom megtenni. Ez túl nagy falat
nekem. Én nem tudom alávetni magam. Én nem tudom elfogadni a vezetést. Én
nem tudok megbocsájtani. Én nem tudok türelmes lenni. Én nem ... Uram, valami
mást kérj tőlem!" A kérdés az: mi értéke van annak, ami nem drága nekem?
Olyasmit adjak az Úrnak, ami mellékes? Ez kihívás mindannyiunk számára,
tudom.

Egy házas hétvégén - októberben fogunk menni ebben az évben, írd be jó
előre a naptáradba, tervezd, hogy ott leszel a házastársaddal - az egyik
feleség azt mondta: "Ha tényleg meg akarja mutatni, hogy szeret, akkor
elmosogat. Tudom, hogy ez olyan, amit gyűlöl. Tudom, hogy ki nem állhatja.
Tudom, hogy gyűlöli minden pillanatát annak, amikor csinálja, de jobban
szeret engem, mint amennyire utálja ezt."

Arra gondoltam, hogy nem így van valóban? Annak van értéke, ami drága
nekem. Elengedek valamit, ami drága nekem. Az én házasságomban sok-sok év
alatt volt egy alkalom, amikor nekem volt igazam tényleg. Többnyire a
feleségemnek van igaza, de milyen könnyű lenne ragaszkodni ahhoz az egyhez:
"Emlékszel? Akkor is nekem volt igazam!" - mintha lett volna másik alkalom.
Akkor tudom-e azt mondani: "Kit érdekel? Én jobban szeretlek ennél." Erről
beszélek.

2Sám 24:21 Dávid be akart mutatni egy áldozatot az Úrnak, és Araunának, az
egyik alattvalónak a szérűjén akarta ezt csinálni.  Azt mondta: add ezt
nekem, hogy áldozatot mutassak be. Az ember neki adta: a tiéd ajándékba, te
vagy a király. "Nem. Áron veszem meg tőled." "Ingyen adom." "Nem, nem!
Hogyan mutathatnék olyan áldozatot az Úrnak, ami nekem semmibe sem került?"
Erről beszélek.

Anna kapott egy nagy ajándékot: Sámuelt, az első gyermekét, a fiát, az
egyetlen fiát. Isten megengedte neki, hogy időt töltsön vele és megszeresse
őt. Egy értelemben még nehezebb volt odaadni így. Anna mégis odaadta őt,
mert azt mondta: ezt ígértem, úgyhogy, Uram, ő a Tiéd.

Aztán ugyanez történt a zsidókkal. Amikor kijöttek Egyiptomból, akkor
gazdagságot hoztak magukkal, akik rabszolgák voltak. A nőknek fülbevalóik
voltak, nyakláncaik és karpereceik, és életükben először tükreik. (Lehet,
ez nem volt áldás. :-)) Életükben először gazdagságuk volt. Viszonylag
kevés helyen tudták elkölteni a pusztában :-), de mégis volt valamijük.

Aztán mire való volt ez? Istennek volt egy szándéka, de először Isten
hagyta, hogy egy darabig náluk legyen, hogy azt mondhassák: van két pár
fülbevalóm, cserélgethetem őket. Aztán Isten egy nap azt mondta: "Ez
önkéntes, de itt az idő, hogy építsetek egy Szent Hajlékot. Mindenki, akit
Isten Szelleme indít, az hozzon és adjon." Aztán gazdagon adtak.

Arra gondoltam, hogy ez mennyire különleges, mert ki ragaszkodik leginkább
ahhoz? Azt gondolom, hogy az, aki rabszolga volt és semmije nem volt, az
kapaszkodik a gazdagságba természetszerűen. Az ragaszkodna hozzá, mert soha
nem volt semmije. "Uram! Végre van valamim, és ezt is el akarod venni
tőlem? Ne tedd ezt velem!" Isten azt mondja: igen, add nekem, és bízz
Bennem, hogy valami jobbat tartogatok neked.

Gondolj bele: ők adtak borzbőröket, adtak karmazsin fonalat, színes
ruhákat, drágaköveket. Mire volt az jó? Arra, hogy a szomszéddal szemben
lehessen villogni: nekem jobb van. (Tudom, hogy ez fontos dolog, de ... :-))
Ugyanakkor mi lett belőle? A Szent Sátor, az áldozatok helye. Az a hely,
ahol imádhatták Istent. Az, ahol meg lett erősítve minden évben, hogy a
bűnök meg vannak bocsájtva.

Az a hely, ahol elengedhették a bűntudatukat. Az a hely, ahol szabadok
lehettek. Az a hely, ahol mindannyian egy szinten állhattak Isten előtt.
Amíg a főpap benn volt az Engesztelés napján, mindannyian izgalommal és
szent örömmel várhatták, hogy Isten megbocsájtott. Mennyivel nagyobb ez,
mint az a drágakő, vagy a nyaklánc, vagy a karperec, vagy a tükör, vagy
bármi más, amit ők odaadhattak! Mennyivel nagyobb ez! Mennyivel gyönyörűbb
ez!

Ugyanez van a Krisztus Testében. 1Kor 12-13-14. fejezet a szellemi
ajándékokról beszél, ami nagyon fontos téma a hitünkben. Ha hívő vagy Jézus
Krisztusban, akkor kaptál ajándékokat. Ezen nem a tehetségeidet értjük, nem
azt, amit tanultál azelőtt. Hanem Isten adott neked ajándékokat. (Kérdezz
meg egy lelkipásztort, ha nem tudod, hogy miről beszélek. A beszélgetéseken
fel lehet tenni ezeket a kérdéseket.)

Az történhet, hogy ketten, akik nemrég tértünk meg, mindketten kaptunk
ajándékokat, mindketten rájövünk, hogy mi az ajándékunk, aztán elkezdjük
összehasonlítgatni: "Nézd, az enyém ekkora! A tiéd mekkora? Ekkora?
Utállak!" :-) Aztán versenyzünk az ajándékunk felől: nekem ilyen nagy
ajándékot adott az Úr! "Énnekem ennyire fontos ajándékot adott az Úr!" Isten
azt mondja: tényleg erre való?

Ezért adta nekünk? Nem! Azért adta nekünk, hogy egy értelemben visszaadjuk
Neki, de a gyülekezetben adjuk vissza Neki.

*1Kor 14:26 ...** Mindenek épülésre legyenek.*

Minden ajándéknak az a célja, hogy felépítsem a testvéremet, ami nem csak
szavakat jelent, hanem bátorítást, segítséget. Valamikor beszéltem arról,
hogy van egy család, aki nem tud eljutni istentiszteletre és
bibliaiskolába, mert nincs pénze vonaljegyre és bérletre. Aztán odajött
valaki hozzám és azt mondta: én tudok adni egy bérletet négy hónapon át.
Annyira hálás vagyok ezért! Ez fontos dolog a hitünkben, hogy segítjük
egymást.

"Ne viccelj! Az én ajándékom arra van, hogy megmutassam, én fontosabb
vagyok mindenkinél valamilyen módon. Az én ajándékom arra való, hogy
méricskéljem magam mindenkihez, nem?" Isten azt mondja: használhatod erre
is, de ha behozod az Én hajlékomba, ha szolgálsz vele, akkor valami
nagyobbat kapsz. Akkor valami csodásabb lesz az életedben. Akkor nem a
méricskélés lesz, nem a hasonlítgatás, hanem amiről itt beszél: mindenek
épülésre legyenek. Ez előtt a vers előtt hatszor beszél ebben a fejezetben
arról, hogy *épülésre legyen*.

Ha behozod az ajándékodat, amit az Úrtól kaptál - a tanítási-, a
léleknyerési-, a vezetési ajándékodat, a hit, a könyörület, a segítés
ajándékát - mindazt, és építesz azzal, és szolgálsz azzal személyesen,
akkor úgy érezheted: én csak adok, én csak adok, ... P. Schaller beszélt
egyszer az alázatról a gyülekezetben. Valaki utána odament hozzá és
komolyan azt mondta: "Annyira köszönöm, hogy beszéltél erről. Olyan régen
alázatos vagyok, és senki nem veszi észre!" :-) Annyira vicces!

Van egy viccünk erről. A Kháriszban adtunk egy érmet alázatért az egyik
gyereknek, de aztán vissza kellett kérnünk, mert hordta. :-)

Isten adott nekünk ajándékot. Ha behozom azt és odaadom azt a testvéremnek,
akkor nagyobb áldást kapok.

Közülünk egy férj mondhatná a feleségének: nézd, itt van a Bibliában,
tessék tisztelni engem. És viszont, a feleség mondhatná a férjének: "Hadd
mutassak egy másik verset. Ide van írva, hogy szeretned kell engem,
tartozol ezzel. Tessék szeretni engem!" Ez az egyik módja, ahogy lehet
csinálni. Nem javasoljuk. :-)

A másik módja így néz ki. A férj szereti a feleségét és a felesége örömmel
válaszol erre. Szereti őt és tiszteli őt, és a férje tiszteli őt, és így
beszél róla nyilvánosan és személyesen. Aztán a felesége válaszol erre
szeretettel és örömmel. Ez történik közöttük és ez gyönyörű. Melyik jobb a
kettő közül? Ez nem kérdés.

Megvan ez a lehetőségünk, és Isten ad nekünk valamit arra, hogy
továbbadjuk, arra, hogy letegyük, arra, hogy befektessük. Isten azt mondja:
"Kaptál valamit. Ez a tiéd, de használd a jóra. Add Nekem! Merd Nekem adni!
Használd az Én munkámban, és nem fogsz kárt vallani, mert valami nagyobb
lesz az életedben, mint amit odaadtál, mint amit elveszítettél. Valami
nagyobb lesz az életedben, mint amit feláldoztál, és nem fogod bánni
igazából, hanem örömöd lesz."

Hadd mondjak még egy dolgot erről. Így van az ajándékainkkal - 1Pét 4:10 -,
de sok más dologgal is. Isten azt mondja, hogy használjuk. Használjuk a
jóra! "Azért adtam neked, hogy tedd áldássá!" Isten tanít bennünket.

Hadd mondjak egy jó példát. Vannak az éveink.  Áldott volt tegnap este ülni
az Alapokon, ez az új embereknek szól a gyülekezetben. Aztán elmeséltük,
hány éve tértünk meg, mikor jöttünk a gyülekezetbe, hogyan, mi történt.
Valaki mondta, hogy sok éve tért meg, és előtte ugyanannyit élt hitetlenül,
úgyhogy most van a nullán. :-)

Az éveimet mindenképp adni fogom valahova. Nem az a kérdés, hogy fogom-e
adni azokat, hanem a kérdés az, hogy hova fogom adni. Ugyanígy van az
ajándékainkkal. Ugyanígy van az erőnkkel. Ugyanígy van a hitünkkel.
Ugyanígy van a szavainkkal. Mindenképp adom valahova, nem ez a kérdés. Csak
az a kérdés, hogy hova, hogy mit csinálok vele. Isten azt mondja nekem:
figyelj, add a megfelelő helyre.

Hova nézel? Hova tekintesz? Annyi példánk van az Írásban. Józs 7-ben Ákán,
Izrael táborából való ember, amikor győztek, akkor ő valahova odanézett.
Látott ott valami kincset, ellopta, és ezzel átkot hozott Izraelre.
Odanézett és azt mondta: ez az enyém kell legyen; és nem tette be oda,
ahova való volt. Aztán ugyanez megtörtént Dáviddal. 2Sám 11:2 Dávid nézi,
hogy mi van a városban, aztán nézi a nőt, aki éppen fürdik. Aztán tudjuk,
hogy mit csinált. 1Móz 3-ban Éva ránézett a fára, a gyümölcsre - mellesleg,
ez nem mese - és megszegte Isten parancsát, mert azt mondta: jól nézett ki.
Odatekintett.

Zsolt 119:37 ne engedd a szemeimnek, hogy a hiábavalóságra tekintsenek. Az
ajándékunk, amit az Úrtól kaptunk, az szent és nagyszerű. Amikor nekiállok
hasonlítgatni, akkor valami hiábavalóságra tekintek, és elveszítek valami
nagyon drágát. Elveszítem a testvéremmel a közösségemet, elveszítem az
örömömet az ajándékomban, elveszítem ennek a valós célját. Mert ennek van
valós célja, és az nem az, hogy hasonlítgassam, hanem az, hogy használjam
arra, amire Isten adta.

Jób 31:1 Jób azt mondja: szövetséget kötöttem a szemeimmel, minek bámulnám
a nőket? Péld 23:4 ne bámulj erre: "gazdagodjunk gyorsan és sunyin"! Ne
légy bolond! Annyi ígéret van odakinn. "Egy kis pénzzel betársulsz, nagy
gazdagság jön mindjárt! Kicsit simlis, de ne aggódj!" Ne légy bolond, csak
átvernek! Vedd a szívedre, amit Péld 23:4 ír.

Mi történik? Sámson a szemeit a hiábavalóságra fordította. Valami olyasmire
nézett, ami nem volt értékes, aztán elveszítette a szemeit. Kitolták a
szemeit, mert valami hiábavalóságra nézett ahelyett, hogy valami szentre és
drágára nézett volna.

Igazán arra gondolok, hogy Isten azt mondja nekünk: "Kaptál valami drágát,
van előtted ennyi év, van ennyi elmei képességed, van ennyi szókincsed, van
ennyi ajándékod a Szent Szellemtől. Mit fogsz csinálni vele?" Mát 7:6 ne
vessétek a gyöngyeiteket disznók elé. (Tudom, hogy alapból nem így értjük
ezt a verset.) Sámson az Istennel való meghittségét odatette egy áruló elé.
Aztán az áruló elvette az Istennel való közösségét, és megfosztotta őt az
erejétől és a szabadságától. Ez történhet velünk is.

Ha megengeded, hogy érzelmeid vezessék az életedet, akkor valami drágát -
az életedet - odaveted a disznók elé, az érzelmeid elé. Ezt nem engedheted
meg. Persze, vannak érzelmein. Hogyne! Vannak nagy érzelmeink időnként, de
az nem vezetheti az életünket.  A józanész csodás dolog, de megesik, hogy
Isten akarata nem arra vinne bennünket. Ne dobd Isten akaratát - ami egy
drágagyöngy - oda, a disznó elé. A józanész oltárán ne áldozd fel!

Ne engedd, hogy pénz hozza meg a döntéseidet a kapcsolataidat illetően. "Én
azt nem tenném!" Valóban? Amikor azt mondják: ha kicsit többet dolgoznál,
akkor lenne előléptetés, több pénzt keresnél. Néhány évig nem látod a
gyerekedet, és utána fontos ember leszel?! Nem éri meg! Tényleg. Akkor
valami nagyon drágát - a kapcsolatodat a gyerekeddel - odadobod egy disznó
elé. Ne csináld! Még egy példa a házasságból. Ne engedd, hogy a haragod
hozzon döntéseket a házasságodban, mert akkor valami drágagyöngyöt - a
kapcsolatodat a házastársaddal - odadobod egy disznó elé. Ne csináljuk ezt!

Így értem ezt, hogy van egy ajándékunk - van időnk, kaptunk egy életet,
kaptunk egy szabadságot, kaptunk egy lehetőséget arra, hogy járjunk Ővele,
hogy szolgáljuk Őt -, ne adjuk a kincseinket, ne adjuk a gyöngyeinket a
disznóknak. Ne áldozzuk fel a gyöngyeinket valami jelentéktelen dologért,
amikor valami hatalmas is lehetne belőle. Ha belegondolsz, azok a zsidók
ugyanazt a gazdagságot később befizethették volna adóba is, de ehelyett a
Szent Hajlékra adták. Nagyszerű, mert megfogod azt a dolgot és valami
gyönyörűvé teszed.

Volt egy nehéz döntésem a minap. Pénzt váltottam. A srác tízezer forinttal
többet adott nekem. Elmentem. Aztán - sajnos :-) - észrevettem. "Uram!
Miért kell ezt csinálnod velem? Ha már ideadta, akkor legalább ne vettem
volna észre. Észrevettem, most mit csináljak? Előtted állok, visszaviszem."
Visszamentem, nem volt ott. Mentem még egy kört. Őszinte vagyok, nagyon
küzdöttem, hogy visszamenjek-e vagy sem. :-)

Aztán visszaadtam neki: tízezerrel többet adtál. "Te úriember vagy!" "Nem.
Ez nagyon nehéz döntés volt. Semmi kedvem nem volt visszaadni." Nézett rám,
már az is furcsa volt, hogy visszavittem. Nézett mögém, hogy valaki
kényszerített-e. :-) Várta, hogy előhúzok egy bombát, hogy valami bajom
van, biztosan. "Tudod, miért hoztam vissza?"  Aztán elmondtam neki. Nagyon
nem érdekelte a dolog, de arra gondoltam, hogy Isten tudja, hogy miért
csinálta ezt az ő életében. Nagyon röviden beszélgettünk, én azt gondoltam,
hogy a tízezer forint többet ér. :-)

Csak arra gondoltam - az üzenet nem innen támadt -, az Úr előtt járni úgy,
hogy senki nem tudja, és csak tenni azt, ami helyes, és aztán a
gyöngyeinket valami drága dologra használni. Annyira jó, hogy egy kis
bizonyságot tehettem annak az embernek! Nem tudom, mi fog történni az
életében, de tudom, hogy elmondhattam neki valami jelentőset. Aztán ki
tudja, mi lesz.

Sámson a hiábavalóságra tekintett, az önzésre, a vágyaira, a kívánságaira
nézett, és aztán elveszítette a szemeit. Róm 6:13 odaadhatjuk a tagjainkat
Istennek. Mondhatom: ezek a kezek Isten kezei, ezek a lábak Isten lábai.
Miért? Mert Neki adtam. Van, ahova ezek a szemek nem nézhetnek, mert ezek
Istenéi, nem az enyémek. Úgyhogy: Uram, használd őket! Én mélyen hiszem,
hogy ez az a mód, ahogy örökre megőrizzük azt, ami a miénk. Úgy, hogy
odaadjuk Istennek, tényleg elengedjük, és nem bánjuk meg. Ámen.